II. Edelényi Sportnap

EFOP-1.3.7-17-2017-00140
Egyházközségi közösségi beavatkozások Edelényben a rászoruló személyek számára
SPORTNAP 2.
2018.10.27.

Edelényi Sport és Szabadidő Központ
3780 Edelény, Borsodi út 36.

Sajnos a sportnap előtti napokban egész héten borongós, kiszámíthatatlan időjárás volt, ezért a biztonság kedvéért a Szent Miklós Általános Iskolával egyeztetve az iskola egyik tornatermét biztonsági helyszínként lefoglaltuk.

A szombati napon is lógott az eső lába, szerencsére azonban a délelőtt folyamán nem esett az eső, így szabadtéren rendeztük meg a sportnapot. Az időjárás rovására írjuk, hogy az első sportnaphoz képest jóval kevesebb, csak 71 fő vett rész a sportos délelőttön.

A sportnap során – az előzőhöz hasonlóan - lehetőség nyílt kispályás labdarúgásra, tollasozásra, nyilazásra, egyéb játékára, a legkisebbeknek csúzdázásra. Az alacsonyabb létszám miatt a lábtenisz verseny, illetve a kosárlabda elmaradt.

Új „elemként” az „Edelényi 10 próba” került be a programba. A próbák során tíz állomáson olyan különböző fizikai és elméleti feladatokat kellet megoldaniuk a próbázóknak, mint a függeszkedés időre, függeszkedésben haladás, egyensúlyozás, célbalövés nyíllal, célbadobás, célbarúgás, rák- és pókjárás időre, szókereső, kockatorony építés. A tízpróbára 24 fő nevezett, közülük a 8 év fölötti fiúk versenyét Szlifka Csaba, a 8 év alatti fiúk versenyét Pavlánszki Hunor, a lányok versenyét Szlifka Csnge nyerte. A győztesek a nap végén egy kis tortát kaptak ajándékba.

A kispályás labdarúgásban óvodás, iskolás és felnőtt korosztályban szerveztünk mérkőzéseket, amelyen 40 fő vett részt.

A nap végén került sor az eredményhirdetésre, illetve a közös étkezésre, mely során a résztvevők a pizza mellett beszélhették meg a délelőtt eseményeit.

Lelkes Ifjúságért Alapítvány